Kéthely Község Önkormányzta

Hírek

Általános Iskolások Bugaszegen

Általános Iskolások Bugaszegen

2014. június 6-án a Kéthelyi Szociális Szolgáltató Központ az Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány által kiírt nyertes pályázat keretében kirándulni vitte az általános iskolásokat. A programban 1-7-ik osztályig 17 fő gyermek vett részt, akiket a Szolgáltató Központ két munkatársa, Bojtor Lászlóné gyermekjóléti családgondozó és Csorba Andorné nappali ellátás gondozó kísért el. 11 órától 12 óra 30 percig szabadprogram keretében megnézték a Téglagaléria kiállításait, az épület és környékét, valamint a bugaszegi horgásztavat. A gyerekek ebédig önfeledten játszottak, ismerkedtek a helyi állatokkal. Nagy szeretettel simogatták a lovakat, dédelgették a cicákat és kutyákat.

A nézelődés után egy finom ebédben részesültek, majd az előre meghirdetett programok követték egymást:

  • Színházi előadás keretében: „Terülj, terülj asztalkám”népi mesejátékot láthattak, majd
  • egy interaktív gyermekműsor részesei lehettek.

A házi gazda nagyon kedves és vendégszerető volt, a gyerekek és kísérőik nagyon jól érezték magukat, és már búcsúzáskor azt kérdezték: Ugye jövőre is eljövünk?

 A kirándulás képei a galériában megtekinthetők. >>>

Hosszúné Tóth Rita
intézményvezető